Családokért Mentálhigiénés
Közösségfejlesztő Egyesület

A hatvanas években figyelték meg először, hogy időről időre a családok életében szinte előre megjósolható és ismétlődő mintázatok jelennek meg. Arra jöttek rá, hogy az időben változó hosszúságú, de jól látható, ismétlődő láncolatok nem segítik a családi egyensúly fenntartását, hanem a problémákat inkább konzerválják. Észrevették, ha a család ráeszmél, és megérti saját működésének mozgatórugót, vagy azt, hogy miként másolják le, amit a felmenőik tettek, akkor ezzel életük aktív irányítóivá válhatnak, és a láncolat megszakad. Szabadon irányíthatják saját életüket.

Időben négy részre oszthatjuk ezeket a mintázatokat: percekre, napokra, évekre és generációnyi időre. Azokat a helyzeteket, beszélgetéseket stb., amelyek sorozatosan hasonló vagy ugyanolyan hatást érnek el, viselkedési láncoknak nevezzük. Ezek lehetnek öröklött vagy tanult minták is. Ebben az esetben ezeket nem genetikailag örököljük, hanem a szocializáció és a családban való életünk során magunkévá tesszük. A tanult viselkedési mintát pedig nem direkt oktatta nekünk valaki, hanem megtanulhattuk, hogy különböző élethelyzetekben hogyan tudjuk elérni a tudatos vagy tudattalan céljainkat, vágyainkat. A magyar nyelv jól kifejezi, hogy a viselkedési láncok erősek, és nem könnyű ezt átalakítani, viszont már az is sokat segíthet, ha egy-egy láncszem változik, mivel ekkor a többi alkotóelem is hozzá kell változzon.

Például az édesapa rejtett célja az lehet, hogy a felesége figyeljen fel rá, és ezt úgy éri el, hogy amikor hazaér, ledobja a táskát, és erre anyuka máris kiabál vele a konyhából. Pillanatok alatt történik minden, ami tegnap is ugyanígy zajlott. De miért csinálja ezt, ha ezzel konfliktust generál? – tehetjük fel a kérdést. A nyeresége az, hogy a feleség ilyenkor „legalább” figyel rá. A gyerek nyeresége az lehet, hogy addig is a feje tetejére állíthatja a szobáját, amíg a szülei a táskával és a kiabálással vannak elfoglalva.

Nyereség lehet a megszokás biztonsága is. „Már hiányozna, ha nem morognál.” Morogni lehet a legszebb nyaralás közepén is. A tervezés, pakolás, indulás, az út és a pihenés napjai már egy többnapos viselkedési láncot tudnak megmutatni. Mindig van, aki otthon felejt valamit, és ezért lehet morogni a nyaralás során. Vagy ha az egyik családtagnak csak ritkán jó a nyaralás időpontja, akkor el lehet róla mondani, hogy már nem is akar velünk lenni, nem szeret minket. Persze van olyan családtag, aki miatt folyton meg kell állni az utazás közben, vagy, aki mindig mást akar csinálni a városnézés alatt, mint a többiek.

Viszont, ha bármelyik szereplő változik, akkor a többieknek is megváltozott válaszokat kell adniuk. Ha nem marad otthon semmi, akkor a morgás helyett új tevékenységet kell keresni. Ha mindig mindenki egy irányba szeretne menni, akkor a viták helyett új időtöltésre van szükség. Nem könnyű kilépni a jól bevált és megszokott mintákból, mert ezek bármennyire is rosszak, de legalább ismerősek és kiszámíthatóak.

Generációkon átívelő ismétlődések

A generációs viselkedési láncok is nagyon mély gyökeret verhetnek az életünkben. A nemzedékeken átívelő ismétlődés azt jelenti, hogy a családban korábban átélt, és ismerőssé, biztonságossá vált helyzeteket a mi sorsunkban újra megjelenítjük. Egy felnőtt férfi is megismételheti a gyermekkorában sokat emlegetett, de általa nem is ismert rokon életének egy-egy mozzanatát. Ha a rokon egy pozitív szereplő volt a család életében, akkor nyerhet is ezzel. Viszont, ha egy negatív figura volt a családban, és sokszor azt hallotta, hogy „olyan vagy, mint…”, akkor nehéz lesz maga mögött hagyni ezt az negatív örökséget, és másképp csinálni, mint amilyen szerepbe helyezték őt.

Ezek a delegált szerepek nagyon különleges formákat képesek ölteni. Egy kamasz gyerek csak annyit tudott, hogy édesapjának volt egy karrierváltása, mert az akkori rendszer nem engedte őt tanulni. Az apuka ennek ellenére kiteljesedett az új hivatásában, és sikereket ért el. A fiatal felnőtt fia az egyetemen úgy ismételte meg ezt a modellt, hogy bár látszólag nagyon jól érezte magát a választott szakon, mégis úgy alakult, hogy kirúgatta magát az egyetemről. Teljesen más szakmát tanult. Később ő is sikeres lett, és szereti a munkáját, viszont volt egy rejtett együttérzés benne, lojalitás az apja iránt, és picit másképp, de megismételte a mintát.

Minden viselkedési lánc megszakítható, lecserélhető. Segíthet, ha tudunk róla, hogyan működünk, viszont a tudás nem mindig elég a változtatáshoz. Elkészítve a családfánkat felfigyelhetünk arra, hogy ki hogyan élt, milyen erőforrásokat vagy destruktív örökségeket adott tovább. Még a negatív előjelű viselkedési láncok is állandóságot adnak, ami a család biztonságát garantálja. Viszont, ha egy valakinek ez nagyon kényelmetlen, akkor lehetősége van változtatni. Megváltoztatni másokat nem tudunk, de magunkon dolgozhatunk, és kezdetnek ez is elég lehet.

vasarnap.hu

Dobrai Zoltán

„Annyira megváltoztál.” Ez egyszerűen azt is jelentheti, hogy eltérő párkapcsolati ciklusban vagyunk. Tehát a párkapcsolatnak is vannak fejlődési szakaszai, amelyek nem jobbak vagy rosszabbak egymásnál, csupán mi is változunk, és a kapcsolatnak is van dinamikája.

A kapcsolat elején a szimbiózisban az összetartozás és a közös tevékenységek a legértékesebbek. A differenciálódás idején felfedezzük, hogy nem kell minden percet együtt tölteni. Lehetünk a barátokkal, saját elfoglaltságaink lehetnek. A gyakorlás szakasza lehet húsz vagy harminc év is. Ekkor a munka, a kapcsolaton kívüli világ kerül előtértbe azzal a biztonsággal, hogy várnak otthon. Majd az újraközeledéskor, amikor a gyerekek már kirepültek, újra a másik közelsége válik fontossá, az intimitás megint nagyobb teret kaphat. Ha másik fázisban vagyok, mint a párom, akkor könnyen élhetem meg azt, hogy ő változott meg. Viszont, ha figyelünk egymásra és magunkra, akkor észrevehetjük, hogy egy természetes folyamat másik szakaszában járunk éppen, és ennek az örömei és fájdalmai is megoszthatók.

Eltérő szakaszban járunk?

A szimbiózisban minden könnyen megoszthatónak tűnik. Ha az egyik fél ebben marad, akkor ő folyamatos közelségre vágyik: a „mi” érzés megtapasztalására. Viszont ez nagyon terhes lehet a másik számára, mivel ő már szeretne távolodni, ami persze nem jelenti azt, hogy kevésbé szereti. Segíthet, ha megértjük, mi történik éppen a kapcsolatunkban, és a saját szükségleteinkről, igényeinkről beszélünk a párunkkal. A szimbiotikus fázisban maradónak el kell gyászolnia ezt az időszakot. Ebben segíthet még, ha meglátja, milyen értékei vannak a következő életszakasznak.

Kapcsolati sérülés

Valakinek még ennél is nehezebb továbblépni egy korábbi kapcsolati sérülés miatt, ám ez egy újabb, megfelelő partnerrel együtt mégis gyógyulhat. „Egy kapcsolati sérülés egy másik kapcsolatban képes gyógyulni” – legyen ez szülő–gyermeki, baráti, párkapcsolati vagy szakemberrel való kapcsolat. A sérülés előtt állva párterápiás munkában nem azon tanakodunk, hogy került ez ide, hanem azon, hogy mire van szükség a gyógyuláshoz, viszont a megértéshez és a „kórelőzményhez” tudnunk kell, hogy mi a seb története, hogyan alakult ki.

Veszekedés kontra szex

Ha az egyik fél már a gyakorlás fázisában van, igyekszik felfedezni a kapcsolaton kívüli világot, akkor a szimbiózisban lévő elhagyottságot élhet meg, amit rendre ki is fejez: „jaj, gyere haza, hol vagy már…”. Akik a skála másik végén vannak, azok a gyakorlásban együtt vannak benne. Ők a naptár szerint intézik az életüket. „Mit szólnál, ha 18-án este 7 órától beszélgetnénk?” Nekik fontos a kapcsolat, és ezért tesznek is, viszont a külvilág is értékes, így előre egyeztetett időpontok mentén szervezik életüket. Vannak, akik naptár helyett inkább sokat veszekednek, és ez nem okoz nekik gondot. Ők a differenciálódásban maradtak. Szeretik a helyzetet, mert bár nem tudatosan, de hasonló folyamatok zajlanak le ekkor az emberben, mint szex közben. Egyaránt felhevül a test, kipirosodik az arc, mindkettő verejtékezéssel jár, és erős érzelmek jelennek a szexualitásban és a heves vitában is.

Amikor az egyik fél már újra közeledne – mivel ketten maradtak a családi fészekben -, de a másik még a gyakorlásban van, akkor több évtized biztonságos működését kell megváltoztatniuk. Eddig a gyerekek erőteljesen jelen voltak az életükben, most pedig újra felfedezhetik a közös értékeket, a másik szépségét. Viszont ez nem megy könnyen. „Menjünk el valahová” – mondhatja a közeledő fél, ám a másik nem érti, hogy miről van szó. „De miért, hová? Mi van veled?” – mivel számára még az a természetes, hogy képes egyedül is mindent megoldani, s még kifelé fordul.

Nem könnyű azt megélni, hogy „megváltozott a párom”. Sokszor negatív értelemben használjuk ezt a mondatot. Viszont a valóság az, hogy ő is megváltozhat és én is. Mindez az életünk természetes folyamata, és talán csak arról van szó, hogy most más fontos neki, mint nekem. Ha beszélgetünk együtt arról, ami bennünk zajlik, akkor jobban fogjuk érteni magunkat, a másikat, és ő is minket. Ezáltal könnyebb lesz megbocsátani a társamnak és magamnak is, amiért nem ugyanabban a fejlődési szakaszban járunk. Így az út közös és szép maradhat, a tempónk néha más, mivel mi is mások vagyunk, és ez így van jól.

vasarnap.hu

Dobrai Zoltán

Minden kultúra szereti jelezni a rokonságot, származást, nemzetséget, és fontos számunkra a társas közeghez való tartozás. Viszont ez nem volt mindig így, és ma sem feltétlenül elsődleges jellemző.

Amit ma Európában családnak gondolunk, az más kultúrákban különböző jelentést és felépítést hordoz magában. Minden kialakult formának van kulturális és történelmi háttere is. A különböző rendszerek bírnak erőforrásokkal és gyengeségekkel is. Erőforrásként jelenhet meg az egyenlőség hangsúlyozása vagy éppen a döntéshozók fontossága.

Egy kis családfogalom-történet

A történelmi változásokhoz alkalmazkodott a család önmeghatározása is. A magántulajdon megerősödésével az ősközösségek egyre kisebb egységekre bomlottak. Egy horda még 25-400 főt számlált. A férj és a feleség rokonságát ugyanolyan fontosnak tartották, szinte mindenki rokona volt mindenkinek. Ezzel szemben a törzsekben már kevesebben éltek együtt, és a rokonsági fokot egyre inkább az apai ág leszármazottai határozták meg.

A középkori faluközösségekre a ma ismert nukleáris családok voltak jellemzőek, ahol a tagok egymás rokonai voltak. Ezért párt csak a másik faluból választottak maguknak az emberek. Jellemzően a gyerekeket ekkoriban még nem különböztették meg a felnőttektől, hiszen minden munkás kézre szükség volt. A családtagok egy szobában éltek, a gyerekek pedig a felnőttek ruháit hordták.

Hungarikum és a mai családok

A középkori Magyarországon alakult ki, mintegy hungarikumként a háza népe együttélési forma. Mivel egyszer a törökök támadták az országot, máskor a labancok, így nem volt biztonságos falvakban élni. Az emberek inkább beköltöztek az várak udvaraiba, amely védettebb életteret biztosított számukra. Itt megélhették az összetartozást és egymás segítésének fontosságát.

A ma leginkább ismert családmodellről való elképzelésünk a 19. század végi polgárosodással alakult ki. Itt már erős határok vannak a családon belül és kívül is: másképp bánnak a gyerekekkel, mint a felnőttekkel, és fontos a másik családtól való különbözőség. A hierarchia jelentősége is fontossá válik: vannak döntéshozók és végrehajtók.

A házasság felbonthatatlanság eszménye is ekkor erősödött meg. Ezt nevezzük nukleáris/mag családnak, melyet apa, anya és gyerekek alkotnak. Ezek a családok egyértelmű rokonsági viszonyokkal, tiszta határokkal rendelkeznek. A felbonthatatlanság és vérségi kötelék biztonságot nyújt tagjai számára egy életen keresztül. Egymás segítése és a jövendő generációk felnevelése mint közös cél és érték jelenik meg.

Mi jellemző napjainkban?

A többgenerációs családokban a horizontális családtagok is jelen vannak. Itt a különböző életkorok szerepei, a támogatás és kölcsönös segítségnyújtás jól megtanulható. A nagyszülők újabb szerepeket kapva tovább segíthetik az új generációk életét.

Az újrastrukturálódott családban egyedül neveli a szülőpár a gyereket. Terapeutaként a családokkal való munkában arra figyelünk, hogy mit tud jól csinálni ez a közösség. Ilyen családban megtapasztalhatja a gyerek, hogy bizonyos szerepek nincsenek nemhez kötve. Az apa is lehet érzékeny és érzelmes, illetve az anya is tud határozott és ezermester lenni.

A mozaikcsaládban, ahol két család egyesül egy újjá, a szociális kompetenciák megerősödhetnek. A konfliktuskezelési készségek javulhatnak, mivel több család szokásaival kell megismerkednie a feleknek.

Az erőforrásokra fókuszáló szemlélet segíthet minket is a hétköznapokban, hogy azt vegyük észre saját életünkben is, ami jó bennünk. Ugyanígy kereshetjük a családunkban és másokban is azt az erőt, ami előre visz és segít minket. Ha van ilyen alap erőforrás, akkor erre építve egyszerűbb lehet a nehézségekből felemelkedni.

vasarnap.hu

Dobrai Zoltán